Búcsúzás a földi léttől!

Egyszer mindenkinek eljön az ideje, s búcsút kell mondania a földi életnek! 😕 Nem tudom eldönteni, hogy szerencsések vagyunk, hogy nem tudjuk ennek a pontos idejét vagy jobban járnánk, ha tudomással bírnánk felőle? Talán, ha magasabb dimenzióban élnénk úgy, ahogyan kellene és tudnánk kezelni a lét miértjét és hogyanját, ha megértenénk az élet folytonosságát, akkor lehetséges, hogy jobban járnánk, ha birtokolnánk a Földről való távozásunk idejét és okát, ám mivel nem vagyunk tudásunk oly magas birtokában, talán jobb, ha nem tudjuk, mikor kell indulnunk utolsó utunkon! 

Érdekes és sok véleményen alapszik az élet és halál gondolata, ténye. Minden ember másképp érzi és éli nemzettől, kontinenstől, gazdaságtól, vallástól és hittől függően az elmúlást! Vannak olyan ember csoportok, közösségek, hol rituáléja van a búcsúzásnak, szertartásnak, mítoszok szerint cselekednek a végső búcsút illetően. Van, aki szűk családi és baráti körben, van aki nagy felhajtással, médiai közvetítéssel int búcsút e világnak, attól függően, hogy milyen a családi és anyagi helyzete, munkássága, életében betöltött pozíciója és a családjával való kapcsolata, akik intézkednek akár végakarata szerint, ennek hiányában az itt maradottak megítélése jóvoltából választanak búcsúztatót illetve temetkezési helyet, szokást neki! A vallás nagy meghatározója az egyházi búcsúztatónak, hiszen többféle egyházközösség létezik, mint református, katolikus, evangélikus és sorolhatnám napestig. Nekem a református szertartás szerinti temetésről van úgymond tapasztalatom, ahol a tiszteletes Úr egyházi énekekkel és igékkel gazdagítva dicsőíti Istent, mondja el az elhunyt életútját és kéri a Mindenhatót, hogy fogadja be a mennyek országába a család szerettét. Bizonyára más egyháznál is az adott vallási szertartások figyelembe vételével és formája szerint végzik a búcsúztatás nehéz és magasztos feladatát az erre kijelölt egyházi tisztségviselők. Sokáig nem értettem, hogy miért ugyanazt az éneket és igét hirdeti a tiszteletes temetés alkalmával, majd képviselői kérdésemre azt a választ kaptam, hogy az egyházi alkalmaknak is megvannak az erre kijelölt igéi, énekei, amit volt szerencsém a sarkadkeresztúri egyháznál töltött éveim alatt a Példatár című kötetben olvasni. Isten bocsássa meg véleményem, tőlem az egyházi búcsúztatás messze áll, mert azt gondolom, hogy elhunyt családtagunk utolsó útján, a vele való utolsó alkalmon ne az Úr dicsőítése, hittérítés legyen a cél, hiszen a hívő, egyházi embernek mindennapjaiban is kell szeretnie az Urat, ne azon a fájdalmas búcsún legyen mindenek feletti a hozzá fűzött ima! Félre értés ne essék, én hiszem az Urat, bár nem vagyok templomba járó már megírt okok miatt, de imádkozom és hálát is adok, mindenkiért, mindenért, akim és amim van az Ő jóvoltából!🙂

A társadalmi vagy e világi búcsúztatás sokkal hűebben tükrözi az elhunyt életútját, bár szívszorítóbb és fájdalmasabb az itt maradottak számára a búcsú, mégis feledhetetlen emléket állít a távozóról. Megannyi szép verssel fejezi ki a család tagjainak az elhunyt életében való együttlétét, a világban tett eredményeit, érdemeit, munkásságát attól függően, hogy milyen költői idézetet és verset használ fel a búcsúztatást végző egyén. Az elmúlásról, gyászról megannyi szép dal is található hazai énekesektől, zeneszerzőktől, ám külföldi előadókban is gazdag a társadalmi búcsúztatói repertoár! Természetesen Ő a családi elképzelést, kimondott végakaratot és bármilyen igényt figyelembe vesz, hogy a búcsúztató szövege, a versekkel tűzdelt sorai őszinte, részvétet és együttérzést kiváltó legyen. Bizonyára lelkileg nehéz és szívszorító lehet e hivatást végző tevékenység, hiszen mindannyiunknak vannak halottai, s Ők mondhatjuk mindennap temetnek. Ez is egy munka, amit tisztelettel, hittel és együtt érzéssel kell szívből csinálni, nem lehet csak úgy elmormolni vagy ledarálni a búcsúztatót, hiszen a családnak ez utolsó alkalma látni és útjára kísérni szeretett hozzá tartozóját, s méltó emléket állít.

Sajnos közeli tapasztalatom van az egyházi és társadalmi temetésekről, Isten látja lelkem és bocsássa meg nekem, de én akkor is azon a véleményen vagyok, hogy a társadalmi búcsú, ha nincs érdemtelenül felmagasztalva és agyon dicsérve, valótlant állítva az elhunytról, akkor méltóbb búcsút takar, mint az egyházi, ahol előbbre való az ige és vallási nézetek hirdetése, mint a búcsúzás maga! Nem akarok ezzel megbántani senkit, nem érdekből, hanem tapasztalatból és észrevételből írom véleményem, mindenki szíve, joga, hogy kiben és miben hisz, hogyan, mi módon és kivel szeretné a búcsúztatást végeztetni avagy végrendeletben meghagyni!

Abban bizonyára egyetértünk, hogy bármilyen szertartás vagy temetkezési forma szerint történik a temetkezés, de mindenkinek fáj,ha családtagját, hozzá tartozóját kíséri utolsó földi útjára! Fáj a búcsúzás nekünk itt maradottaknak, fáj, hogy nem láthatjuk és hallhatjuk eltávozott szerettünk, hogy már nem lehet velünk és tovább kell élnünk nélküle, de hinni kell, hogy életünk végtelen és találkozni fogunk egyszer valahol mindannyian! Nyugodjanak békében elhunyt szeretteink! Legyen áldott pihenésük az idők végezetéig! Vigasztalódást kívánok minden gyászoló családnak!! Ámen!

Vissza az előző oldalra