Búcsúzás!

Állandó búcsúzás az életünk! Talán senkinek nem tűnt fel, ám bízom benne, hogy volt aki észre vette, hogy mostanában nem írtam semmiről sem! 😔

Tudatos vagy anélküli cselekedet volt részemről, hogy nem dolgoztattam agytekervényeim, sikeres emberek alkotói válságnak neveznék! Sajnálom, de bármi jutott eszembe, semmi nem jutott róla eszembe, mit leírhatnék, megfogalmazhatnék vagy vitatható érdemben tűnt volna fel! ☹

E szomorú tény csak feltette az i-re a pontot, hogy a depressziós hangulatom ezzel a ténnyel is tetőzött! Ám ennek köszönhetem azt a szót, mely új témának adott ihletet! Búcsúzás! Oly sok mindent takar ez a szó és ahogy röpködtek gondolataim, mind több dolog vonalazódott meg bennem! 🤔 Kezdjük talán életünk elején, mitől és hogyan kellett búcsúznunk valakitől, valamitől!

Születésünk pillanatában búcsút mondtunk édesanyánk méhének, melyben biztonságban, szeretetben fejlődhettünk. Sajnos felnőttként már nem emlékszünk arra a csodás érzésre, ami körbe vett minket az anyaméhben! Talán kihagyok valamit, de azt az emlékeim hiányának vagy csupán annak tudom be, hogy nem mindannyiunk élte egyformán zajlik! Csecsemőként a többségünk táplálását szoptatással adták meg az édesanyáink, pár hónaposan kénytelenek voltunk búcsúzni az élelmet és szeretet adó ciciktől, hisz áttértek a mamák a szilárd táplálékok adására. Sokunknak biztonságot nyújtott az ujjunk szopása vagy cumi használata, ha fáradtak voltunk, nyűgösek vagy épp fogzással küzdöttünk! Nos, egy bizonyos idő múltán magunktól vagy szülői segítséggel ettől is el kellett búcsúzni! Bizony ekkorra már jócskán eljárt az idő felettünk és oviba készültünk, ami lelkileg nagyon vagy épp könnyen, kit hogyan, de mégis megviselt, hisz búcsúzni kellett szerető édesanyánktól, szerencsére csak nappalra, estére vissza kaptuk őt! Innen szintén búcsúzás után jött az óvodai ballagás, ahol kedves óvónéniktől, dadusoktól és kis barátainktól köszöntünk el, igaz az iskolai padban találkoztunk ismerősökkel, kikkel végig jártunk nyolc évet, majd tanároktól kik a betűvetés tudományára oktattak és a számok országában kalauzoltak tanuló éveink alatt!

A következő időszakban már több irányban máshogyan jöttek azok a pillanatok vagy élethelyzetek, amikor valakitől vagy valamitól búcsúznunk kellett! Ennél fogva csak a saját élményeimre támaszkodhatok, bár emlékeim valamilyen megmagyarázhatatlan oknál fogva foghíjasak! Nekem sajnos vagy szerencsére, felfogás kérdése, vagy más szemszögből nézve idő előtt kellett búcsút mondanom a szakmunkás éveknek, mert a vizsga helyett az anyaságot választottam! Ebből kifolyólag túl hamar lettem felelős egy életért, hisz még gyerek voltam én is, ezzel is szaporítva szüleim gondjait, pedig volt nélkülünk is elég! Búcsúznom kellett a ” felhőtlen ” gyerekkortól, a szakma megszerzésétől, a fiatalság minden kedves és ártó bájától, attól amit meg kellett volna élnem vagy éppen ki kellett volna hagynom a tinédzser korból. Az otthoni családi problémák elől vagy inkább miatt a férjhez menetelt választottam! Búcsúzás a szülői háztól, hol már nem volt helyünk, a testvérektől, kik soha nem voltak olyan összetartók, melyről álmodoztam mindig. Búcsú a várostól, ahol gyerekkori élményeim lehetnének, ha emlékeznék rájuk, de valamennyi azért maradt. Nem élhettem át a nagy betűs szerelmet, melyről azóta sincs fogalmam milyen lehet?! 🙁 Nem tudhatom, hogy e szép szó mit rejt magába, milyen lehet a rózsaszín köd varázsában át és megélni érzéseket, élethelyzeteket, csodákat, miről csak halottam, olvastam és mindig is vágytam utána! Tőle nem búcsúzhattam én, de e varázzsal való találkozást bizton kihasználnék, csak félek a ” hercegek ” is kihaltak rég! 😉

Szóval folytatom utam a búcsúszás terén. Következő állomás a nőiességtől való elköszönés, ugyanis testemen nyomott hagyott pár év alatt a három szülés, súlyfelesleg, bőr petyhüdtség, sport hiánya, helytelen étkezési szokások, miegyéb. Akkor még könnyedén fogtam fel női mivoltom változását, mai ésszel igencsak aggódhattam volna, hisz egy nőnek a teste, s lelke a mindene! Oké, hogy rendes feleség és anyukaként nem kellett hódításra adnom a fejem, de soha nem lett volna szabad, hogy hidegen hagyjon e ” végzetes ” nemtörődömség! Mostani gondolkodásommal hej, de sok mindent másképp csinálnék! Búcsú azoktól a lehetőségektől, melyekkel szebb és tartalmasabb, értékesebb lehetett volna az életem. Búcsú a gyermekeim óvodájától, ahol aktívan kivettem a részem mikulás és bohóc szerepébe bújva évekig. Búcsúzni kellett az iskolától, tanároktól, szülőktől, akik szerepet játszottak gyermekeim iskolás éveiben, itt is ” rendes ” szülőként aktívan részt véve minden mikulásnapi, farsangi rendezvényen és kirándulási alkalmakkor. Nagy lelki megterhelést jelentett amikor fiaim tovább tanulni mentek a mezőberényi Petőfi Sándor gimnáziumba és lassanként egyedül maradtam itthon. A legkisebb fiam távozása épp a nagy műtétem idejére esett, a legidősebb pedig főiskolába készült Gyöngyösre,ez jókora búcsúzást igényelt!

A munkahelyem elvesztése, az ” élet” mit jelentett számomra a boltban végzett munka, hatalmas kényszer búcsú volt számomra! 😢 Nagyon nehezen viseltem lelkileg és a hónapok magánya, a semmittevés, betegségek, munkanélküliség, nem kívánom senkinek ez út követést! Be kellett illeszkednem egy új közösségbe, szerencsére a vallás útja és a hit mit kaptam általa átsegítettek a nehéz időszakon, de sajnos itt sem maradhattam a TÁMOP-os pályázat miatt, mely egy évre szólt, így búcsúzásra kényszerített! Még el sem köszöntem a sarkadkeresztúri munkaadómtól és kedves közösségtől, már megvolt a helyem Gyulán a szakrendelőben, ahol a bizottság és műtét miatti kihagyásokkal három évig dolgoztam egy szintén jó kis csapat tagjaként, legalábbis akkor még így éreztem! Ma már tudom, hogy volt nekem is ” jóakaróm “,akinek talán nem tetszett a munkamorálom, szorgalmam, dolgozni akarásom vagy épp a ” nyavalygásom ” betegségeim miatt, hisz sikerült lejáratni vagy valótlan tényekkel felvilágosítani volt főnökömet, aki többszöri kérésemre sem adott lehetőséget, hogy újra a szakrendelőben dolgozzak!!😥 Ez a búcsúzás akkor rosszul esett, fájt, hogy feladtam, de csak egyszer, ami talán megérthető lett volna, hisz az év szeptember végén nagy műtétem volt, közben haldoklott daganatos édesanyám, aki a 67-dik születésnapján hajnal fél 4-kor eltávozott e földi világból és aznap délután fél 4-kor megszületett a drága kis unokám! Halál és születés egy nap alatt gyógyulásom közepén, persze, hogy megviselt lelkileg, onnan jöttek a fizikai tünetek, fájdalmak és januárban úgy döntöttem, nem bírom a terhelést és feladom a takarítást ott, ahol szerettem dolgozni, a betegek, orvosok, dolgozók egészségéért úgy tenni, hogy fertőtlenítem és becsületesen takarítom a rendelőket és mellék helyiségeket! Segítettem ahol tudtam, kedves voltam, mosolyogtam, bármikor és bármiben számíthattak rám mindenütt, ha kellett az éjféli busszal jöttem haza, mert helyettesítettem! Igaz, hónapok kellettek, mire összeszedtem magam és hiányzott a kórház, a munka amit betegségekkel rehabosként igen nehezen bírtam, sokszor megzuhantam, de dolgozni akartam és kértem, hogy vegyenek vissza, adjanak esélyt a folytatásra és már akkor nem értettem, hogy én miért nem kaptam, hisz voltak olyanok, akik hibáztak és különböző problémák voltak velük, mégis vissza vették őket. Búcsúznom kellett attól a reménytől, hogy a szakrendelőben dolgozhassak! 😦 Nagyon nehéz volt, hisz tudtam, hogy a főnök egy jóindulatú és segítőkész ember, nem értettem, vártam, hogy közvetlen volt munkatársaim kiállnak értem és mellettem, segítik vissza kerülésem! Tévedtem, de még mekkorát! Erről a tényről csak a múlt év nyarán kényszerültem levonni a konzekvenciát, amikor is újra, már 3-szor kértem munkát volt főnökömtől, már mindegy hova, csak dolgozhassak! Nos, engem még senki nem alázott meg így mivoltomban, azt hittem a föld alá süllyedek szégyenemben a beszélgetés alatt, mire lehullt a lepel arról, hogy becsületembe gázolva, jó hírem bemocskolva, alám vágtak és tudtam ki lehetett az?!! Ám hogy miért tette ezt velem, ma sem tudom, de már nem is érdekel! Először a megbeszéltek szerint, hogy felkeresem volt főnököm, gondoltam tisztára mosom a nevem és becsületem, de letettem róla, mert nem akarok olyan helyen dolgozni, ahol egy ember rosszakaratú beállítása alapján ítélnek meg! Ez a munkahelyi körülmény szintén nagy lelki feladatot rótt rám, hogy elbúcsúzzam tőle, a lehetőségtől, hogy én még ott tevékenykedhetek és lehetek hasznára az ott dolgozóknak és betegeknek! 😢 Ma már úgy gondolom és érzem, hogy megköszönném kedves jótevőmnek, ha volna benne annyi emberség, hogy vállalná tettét, hogy besározott anno, mert lelkileg megerősödve találtam egy sokkal jobb munkahelyet, ahol szintén nehéz volt a kezdet, de bíztam magamban, hogy túlélőként megmutatom, hogy igenis Gyulán dolgozom! 😉

Búcsúztam már munkahelyektől, sajnos az egészségemtől, felnövekvő gyermekeimtől, szüleimtől, álmoktól és vágyaktól, megannyi élethelyzettől mik voltak fájók és boldogságot hozók! Lehet kicsi és nagy búcsúkban gondolkodni, hisz egy kedvenc ruhadarabtól vagy szeretett autótól éppúgy búcsút veszünk, mint egy vélt vagy valós baráttól, munkatárstól, kedvenc állattól, növénytől, természeti jelenségtől, étkezési szokástól, nyaralási emléktől, szinte mindentől, amivel életünk folyamán találkozunk vagy átélünk. Búcsúzunk a múlttól és valamilyen szinten a jelentől is, hisz ezek a pillanatok holnap már a múlté lesznek, akár szép, jó és boldog, akár szomorúságot és könnyet hozó élmények, érzések!!

A búcsúzás tehát egy végtelen fogalom, melybe tartozik jó és rossz, ki hogyan éli meg életében a búcsúzás lehetőségét avagy kényszerül meg és átélni azt! Személy szerint szeretném boldogan búcsúztatni azokat a dolgokat, embereket, élethelyzeteket, melyek elavulttá és haszontalanokká váltak az életemben vagy éppen nincs már rájuk szükségem! 😊

Vissza az előző oldalra