Élet-halál, lélek-zene!

Érzelmek kuszasága az ég felett, s alant!

A zene segít! Pontosabban ugyanaz, mely írásra is késztet, ihletet ad, megnyugtat és vigasztal! Bizonyára átérzik lelki állapotom testvéreimen kívül azok is, kik szintén eltemették szüleik! Úgy éreztem, nem akarom felszakítani sebeim, nem szeretném siratni, ki a szívemben él, ám a munkából hazafelé utazva épp akkor néztem órámra, mikoron édesapám elhunyt!😥 Véletlenek nincsenek, én ezt vallom és hiszem, hogy Ő szólított meg hirtelen! Munkám lefoglalta napomat, de a hazaúton csak a sötétségbe bámulva több emlékkép jelent meg számomra! Úgy gondoltam még dél tájban, hogy igen erős vagyok és lám milyen jól kezelem e szomorú nap emlékét, azt juttatva eszembe, hogy testvéreimet bizonyára jobban megviselte az évforduló, mint engem! Nem is akartam velük beszélni, nehogy lehúzzák hangulatomat és vigasztalni kelljen őket. Még büszke is voltam magamra, hogy a gyász folyamata is könnyedebb volt, mert hiszem a lélek éltét, s tudom, hogy a test elenyészett, de a lélek tovább él egy másik síkon, s valamilyen formában találkozunk és felismerjük egymást édesapámmal, így nincs min keseregni! Igen, de gyarló az ember és nem mindig tudja irányítani érzelmeit, így esendő lévén abba az érzelmi viharba kerültem, mi elől ki akartam térni! 😧

Nem, nem akartam sírni miatta, érte, hisz én tudom….., de mégis!😥 Úgy éreztem ki kell kapcsolnom a tv-t és a Havasi Balázs zenéjére van szükségem, nem akartam a gyászról és érzéseimről írni, de kell!!! Arcomon végigfolynak könnyeim, mert fáj, hogy édesapám már 10 éve nincs! Istenem, miért vetted el oly korán el tőlünk? Sokszor éreztem azt, hogy túl könnyen éltem meg elvesztését és szégyelltem, hogy nem viselt meg a gyász annyira, mint illett volna, elhessegettem hiányát, inkább nem gondoltam rá. Depressziós időszakaimban sokszor eszembe jutottak elhunyt szüleim és őszintén bevallom lelki ismeret furdalás is gyötört kapcsolatunk és életük miatt! Akik ismerték a körülményeket, tudják mire gondolok, családi ügyekről nem írok, de ma már sok mindet másképp csinálnék vagy máshogy állnék bizonyos élethelyzetek felé! Nem akarok képmutató lenni, haláluk után dicsőíteni és magasztalni őket, illetve jobb színben feltüntetni magam, de igaz a mondás, hogy míg élnek szeretteid, addig kell hazamenni, míg várnak stb! Ilyenkor már késő sírhelyük felett könnyezni, mentegethetjük magunkat kifogásokat keresve mit miért tettünk meg vagy éppen nem, csak magunkat csapjuk be! Követünk el hibákat akaratlanul is, maradhatunk távol szándékosan, de a problémák maguktól soha nem oldódnak meg és azokat addig kell orvosolni, míg megtehetjük! ☹

Hányszor eszembe jut, hogy a sors megfizet mindenért mindenkinek érdeme szerint és talán azzal, amivel mi bántottuk meg szüleink,mert elítéltük őket azért, amihez nem volt elég erejük, kitartásuk vagy lehetőségük, akaratuk leküzdeni vagy szembenézni problémájukkal, ám mi sem vagyunk különbek! Mindenkinek van hibája, hiányossága, gondja és baja, amihez túl kevésnek érzi magát, kivetettnek minősítve lenézi környezete, pedig talán csak fél, gyenge változtatni, holott tudja arra lenne szüksége! Mikor eléri az ember, hogy felnőnek gyermekei, kiket szeretett, óvott, féltett és egyengette útjait, elindulnak az élet rögös útján, családot alapítanak, elköltöznek messzire, akkor érzi csak igazán, hogy felesleges, mert a szülőre nincs idejük! 😢 Nos, már tudom, hogy éreztek anno szüleim, amikor kifogásokat keresve nem nyitottam rájuk sokszor ajtót hosszabb ideig! Ugye már tudom egy ideje és mily rosszul esik, ha csak akkor beszélnek velem gyermekeim, ha én hívom őket vagy írok nekik, maguktól ezt ritkán teszik, fáj, hogy ritkán jönnek a munka miatt, nem tudnak segíteni semmiben, az meg hogy mindannyian találkozzunk oly ritka esemény, mint a fehér holló! Nincsenek közös ünnepek, események, nyaralások, nem ez a példa volt előttünk és mi a múltban élünk, rossz szokások rabjai vagyunk!

Én már rádöbbentem sokszor, hogy mennyire rohan az idő és mit csináltam rosszul, másképp kellett volna gyermekként és felnőttként is állni szüleimhez, bárhogy is éltek, sajnálom, hogy nem a mostani eszemmel voltam, de szerintem mindenki átesik ezen a folyamaton. Túl későn jövünk rá, hogy a szeretet és család a legfontosabb a világon és mindenek felett kéne álljon!! Hiába tudom és csinálnám már így, hogy szívből jövő, jó legyen, már nincs hova haza mennem, nincs kinek köszönni, segíteni és nincs kit szeretni, mert testük a föld mélyén nyugszik porladva az idők végezetéig és csak egy hideg, rideg sírkő jelzi hollétük! 😭

Sajnálom és fáj, hogy hamar meghaltak, árván hagyva minket gyászunkban, mit elrejtve hordozunk mi öten testvérek magunkban, néha zokogva emlegetve, megbánón vagy esdekelve, de szívünkben megmaradnak örökre!!

Nos, e gyászos évfordulón érzelmi kirohanásom legyen intő példa mindenki számára, hogy addig szeresse, tisztelje és segítse szüleit, testvéreit, családtagjait, míg élnek és érzik szeretetük, amiért hálát adnak az Úrnak helyettünk is!

Vissza az előző oldalra