Elhunyt szeretteinkre emlékezzünk!

Karácsony szüleink nélkül! 😢

Elcsendesült a város,mindenki ünnepel,az ablakokban pici fènyek jelzik a szeretet ünnepet…

Èn búsan veszem kabátom,hozzád indulok,a nyírkos temetői úton lassan ballagok…

Szemem könnyes szívem nehèz,körül vesz a köd ès a sötèt.
Sírhelyedhez èrve nèmán tèrdre rogyok,imámat mormolom közben remegő kèzzel gyertyát gyújtok…

Beszèlek hozzád,mint ha èlnèl,mintha èrtenèd,de választ nem kapok,szívem hiába remèl…

Te nèmán fekszel sírodban,a fagyos föld magába zár,nem hatolhat át rajta a fájó szív szava már…

Könnyem letörölve útra indulok,
De mèg egyszer vissza fordulok
Lehajtott fejjel kívánom,hogy legyen boldog neked,a mennyei karácsony…

A temető kapuba èrve,azt veszem èszre, anyu,mèg mindig hozzád beszèlek,közben arra gondolok,
Bárcsak èlnèl,bárcsak èrtenèd,bárcsak velem lehetnèl a szeretet ünnepèn…

Telek Zoltán sorait olvasva szomorúság ült ki arcomra! Könnyek szöktek szemembe, hisz tudom, az árva szó mit jelent! 😥 Miután gyermekeim egy kivétellel otthonaikba hazatértek, ismét csendes a ház és minden a helyére került. A boldogság érzése lassan fakulni kezd, átveszi a csinálhatnék bármit,de nincs kedvem és újra magányt érzek legbelül, fáj a távolság érzése és felvetődnek a szokásos kérdések, vajon mikor találkozunk ismét, mit várhatok az élettől és tőlük? Elfog a honvágy, de jó lenne “hazamenni” a szülői házba, boldog karácsonyt köszönteni édesanyámnak, unokákról és a dédiről mesélni édesapámnak! Ők korán elmentek, teljesítették vagy nem életfeladatuk és már a mennyek országából figyelik gyermekeik, akiket bizonyára szeretni fognak mindhalálig!

Igen, fáj, hogy nincsenek velünk, hogy már nem találkozhatunk, nem beszélhetünk, nem oszthatjuk meg örömünket, s fájdalmunkat velük, DE én hiszem, hogy Ők élnek valahol a messzeségbe, az Univerzum egy “szegletébe” és egyengetik utunk! 😌

Boldog vagyok, hogy anno fél évszázada Ők lettek a szüleim és ma már tudom, értem, hogy a lehetőségükhöz képest mindent megtettek értünk! Nagy család voltunk, sok gondot okozva, szerényen élve, ünnepelve, de nekünk Ők kellettek, mert véletlenek nincsenek!! Mindannyian tanulni jöttünk, tapasztalni és fejlődni a szüleink által is, mert nemcsak példát mutattak, dicsértek vagy megróttak, velünk együtt tőlünk Ők is tanultak! Az idő a sebeket begyógyítja, az érthetetlen megmutatja, a bűnöket megbocsájtja, a nehezteléseket elengedi és más színben tünteti fel a világi dolgokat, kapcsolatokat!

Pillanatig telepedett rám a szomorúság fájdalma szüleink, nagyszüleink hiánya miatt, mire leírtam gondolataimat, már ismét boldogan gondolok rájuk, megköszönve nekik létezésem és azt, hogy életutamon a mennybe menetelükig támogattak és segítettek, szeretetükkel, emberségükkel maradandót alkotva bennem ők is tovább élnek! 😍

 

 

 

Vissza az előző oldalra